Nagycsaládosok Karácsonya

2011-12-27

01.jpg

2011 December 19-én délután nem zenével és kamasz fiatalokkal telt meg egyesületünk közösségi tere, hanem gyerekzsivaj és karácsonyi műsor hangjai töltötték be a termet. Ezen a napon került megrendezésre, az immár hagyományosnak mondható Nagycsaládosok Karácsonya. Ide olyan családok kerültek meghívásra, akik három vagy több gyermeket nevelnek, gyakran nehéz körülmények között.

A rendezvény szervezésekor és lebonyolításakor példás összefogásnak lehettünk tanúi. A Semmelweis Védőnői Egyesület, a BAKI Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt Balmazújváros Területi Szervezete közreműködésével és szervezésében tudtunk 26 családot vendégül látni, valamint megajándékozni.

Pogácsával, meleg teával fogadtuk a kedves vendégeiket, akik megtekinthették a Református Általános Iskola és a Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak gyönyörű karácsonyi műsorát majd kötetlen beszélgetésekre, játékra került sor.

Minden meghívott család kapott, a négy szervezet által összeállított csomagot, amely tartalmazott játékokat, szaloncukrot, mandarint és némi alapélelmiszert. A gyerekek nagy örömmel szorították magukhoz játékaikat, s a Máltai Szeretetszolgálattól kapott pólókat, a szülők pedig használt, de jó állapotú ruhákból válogathattak a későbbiekben.

Az egész délutánt betöltő rendezvénnyel legfőbb üzenete, hogy ismét tudtunk segíteni és bebizonyíthattuk, hogy a szervezetek összefogásával milyen „nagy dolgokat” lehet megvalósítani.

Ezúton köszönet minden fellépőnek és szervezőnek, és bízunk abban, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.


Kerekesné Dobi Erika, BAKI Egyesület

adószám

Támogatóink

Tiszta Formák Új Széchenyi Terv Széchenyi 2020