BAKI Csocsó klub helyzetjelentés

2014-05-07

csocso-1.jpg

A Magyar Csocsó Szövetség a 2013/2014-es szezonban is elindította a bajnokságát, Csapatsport.hu Magyar Csocsó Bajnokság néven. A három fordulóból kettő már lezajlott (2013. november és 2014. február), melyeken a BAKI Csocsó klub tagjai is részt vettek. A bajnokság záró fordulója előtt megrendezésre került a II. Hungarian Leonhart Open ITSF Pro-Tour Nemzetközi Csocsóverseny (március 28-30.), ahol bár csak egy fővel, de képviseltetve volt klubunk. A versenyek érdekessége volt, hogy a 2. fordulón és az országoson a német típusú Leonhart asztalokon játszottunk, melyek még kissé ismeretlenek számunkra, mégis jó benyomást és sikeres játékélményt nyújtottak. Ugyanakkor a versenyeken résztvevő játékosok száma is meglepően nagy volt az elmúlt évekhez képest. A bajnokság 1. fordulóján több mint 140 , 2. fordulón több mint 160, az országoson pedig több mint 200 játékos vett részt.

A klub tagjai által elért néhány eredmény:

Csapatsport.hu Magyar Csocsó Bajnokság 1. forduló:

Nyílt páros (67 csapat): 4. helyezett: Kerekes Péter – Szabó János

Vegyes páros (28 csapat): 3. helyezett: Kerekes Péter – Ponty Patrícia

Haladó páros (49 csapat): 17. helyezett: Szabó Balázs – Vasvenszki Gábor

Csapatsport.hu Magyar Csocsó Bajnokság 2. forduló:

Nyílt páros (78 csapat): 13. helyezett: Kerekes Péter – Szabó János

Kapusharc (73 nevező): 4. helyezett: Szabó Balázs

Semi-pro páros (64 csapat): 17. helyezett: Szabó Balázs – Vasvenszki Zsolt

II. Hungarian Leonhart Open ITSF Pro-Tour Nemzetközi Csocsóverseny:

Sorsolásos páros (76 csapat): 9. helyezett: Szabó Balázs – Megyeri Örs

Semi-pro páros (76 csapat): 25. helyezett: Szabó Balázs – Szabó Bence

adószám

Támogatóink

Tiszta Formák Új Széchenyi Terv Széchenyi 2020