Ismét május, ismét Csillebérc

2017-11-14

baki_elsosegely_1.jpg

A helyi középiskola három diákjaként (Draveczky Éva, Csige Kitti, Veres Csaba) BAKI Elsősegélynyújtók néven immár második alkalommal jutottunk be egy Országos Elsősegély–ismereti Verseny döntőjébe, amit 2017-ben is a Csillebérci Szabadidőközpontban rendeztek meg. Ezt a sikert többfordulós, több hónapon át tartó vetélkedés előzte meg, amelyben a felkészítőnk mellet sok segítséget kaptunk a helyi Mentőállomás munkatársaitól is. Ezek eredményeként bekerültünk az ország 12 legjobb csapata közé, az országos döntőbe. A jelentkezés és a regisztráció ugyanúgy zajlott, mint az előző évben. Februárban kellett jelentkezniük és regisztrálniuk, interneten keresztül. Már akkor sejtettük, mit vár ránk, mivel a 2016-os évben már szereztünk tapasztalatot. A döntőbe jutást megelőző három internetes fordulóban az elsősegély ismeret mellett anatómia, belgyógyászat és baleseti szituációkkal kapcsolatos kérdések is voltak. A csapat a BAKI Egyesület nevében indult versenyezni februárban.​

 

Az internetes fordulók a tavalyi évhez hasonlóan most is feladták a leckét, de sikerült megoldanunk, hogy ismét bejussunk a döntőbe. A versenyre készülés és a gyakorlások nehezebbek voltak a tavalyi évinél, mivel a csapatból ketten érettségiztünk. Ennek ellenére sikerült elérni a célunkat, ami a kitartás mellett a jó csapatmunkánknak is nagymértékben köszönhető. Sokat jelentett az is, hogy olyan csapat vagyunk, akik bármikor számíthatnak egymásra. Természetesen a felkészítőnk is mindenben mellettünk állt és segítette munkánkat. Örülünk annak, hogy ismételten a BAKI Egyesület nevében indulhattunk, és köszönjük az iskolánknak (BSZC Veres Péter Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközép Iskola), hogy biztosította számunkra az iskola kisbuszát a haza utunkra. A kétnapos versenyen remekül éreztük magunkat és jó érzés volt ismét ott lenni. Sok olyan dologgal találkoztunk a verseny során, amit már ismertünk, de természetesen szembesültünk olyan esetekkel is, amiből sikerült jó tapasztalatot szerezhettünk. Az első nap folyamán került sor a megnyitóra, a szoba elfoglalására és az elméleti versenyre. A második napon a reggeli után 8-kor kezdődött a szituációs verseny, ahol a csapatoknak 15 kárhelyet (baleseti szituációkat) kellett megoldaniuk, és ezek mellett volt 3 pihenő kárhely, ahol mentőautót és tűzoltóautót mutattak be. A két nap alatt szuperül éreztük magunkat és köszönjük a sok segítséget és türelmet a felkészítőnknek és a szüleinknek is. :) 

Draveczky Éva, Csige Kitti, Veres Csaba

adószám

Támogatóink

Tiszta Formák Új Széchenyi Terv Széchenyi 2020